Gróf Buttler a KOGART Házban

Sajtótájékoztató keretében mutatták be a Gróf Buttler pincészet új csúcsborait a KOGART Házban egy novemberi szerda délelőtt. Izgatottan vártam, mert érdekfeszítően alakult a pince története. Bukolyiék kézműves borai a kezdetektől fogva rengeteg fogyasztót lenyűgöztek, egy nagyszerű és látványos úton indultak el, nem nélkülözve az útkeresés nehézségeit sem. Miután Kovács Gábor lett a tulajdonos, a régi rajongók visszafojtott lélegzettel várták az új évjáratot. Siker volt a 2011-es alap vörösök bemutatkozása, Octopusnak tetszett, nekem is, persze, és amit a leginkább lényegesnek láttam: a váltásból sikerült jól kijönni. A borok tisztábbak, magabiztosabbak, modernebbek lettek és a Bukolyiék által magasra tett lécet sem verték le. A 2011-es csúcsborokkal azonban eddig nem találkozhattunk.

Folyamatosan változik a stáb a pincénél: az előző vezérigazgató, Herczeg Ágnes helyett most Mikuska Péter vezérigazgató konferálta fel a műsort, a korábbi borász Benedek Péter helyét a mellette dolgozó (és nem utolsó sorban a szőlőért is felelős) Adamovich Károly vette át.

Jó szóval oktat, játszani is enged

Mi tagadás, voltak azért kellemes pillanatok a karácsonyi rohanásban. Például kinyitottam a Lehmann Mentor 2004-et, ami még az első Mondovinomon ragadott magával Bécsben, a Wein&Co. éves borfesztiválján. Beleszagoltam a frissen bontott palackba, és majdnem leültem. Semmi eukaliptusz, semmi Ausztrália, viszont tiszta cabernet, tiszta óvilág, egyszerre egyszerű és egyszerre izgalmas. Finom, törékeny, összetett illat, tkp tisztán feketeribizli, és ezúttal csak maga a gyümölcs, semmi vegetalitás. Némi fűszer, inkább talán keleti és egzotikus, nem a klasszikus édesfűszeres-hordós vonal, akad viola is, a háttérben némi mentol hazudja, hogy “á, ki lehet ezt találni, hogy ausztrál, ha bevakozom”. És bevakozom. Amennyire fáraszt egy jóideje a szellemi erőfeszítés hiábavalósága a vakkóstolásnál, talán mert a nézőpontom eltolódott a tisztán élvezeti irányba, mégis annyira kíváncsi vagyok, hogy mit fognak rá tippelni. Mert én még a palackot bámulva sem tudtam elszakadni az óvilágtól. Ráadásul visszafogottan elegáns ez a bor, nem az újvilág hagyományos, lehengerlő fegyverzetével hódít. Háttere van, jön valahonnan, kultúrát képvisel.

Vissza a decemberbe: a Karácsony

A karácsony több fronton telt, egyrészt volt a hagyományos karácsonyi kóstolónk, hagyományosan nálam, ám a hagyományoktól eltérően idén munkából estem be magamhoz.

Reménykedve és érdeklődve hoztam egy Sauska Makár Chardonnay 2009-et, ami egy testes, déli, jól megfázott chardonnay volt ifjúkorában, és a korábbi Sauskák szép érése okán bevakoztam, hátha ő is okoz némi meglepetést. Ha szabad előzetes várakozásokkal élni, akkor egy jól sikerült kalifornyákkal szerettem volna találkozni, egy érett, fűszeres, gyümölcsös, összetett, testes borral.

Furmint Február 2.

Szóval ott hagytam abba, hogy nem sikerült minden bort megkóstolni (hogy is sikerülhetett volna), de azért még jópár dolog befért a merítésbe. Vázlatokat, nem a teljesség igényével, persze, lásd alant.

Demeter Zoltán Kakas 2011

Ez a bor is acélban töltötte idejét, talán csak minimális része látott hordót. Élénk savgerince vezeti, ízében fehér húsú gyümölcsök, a lecsengésben is a savak vezénylik a muzsikát, ismét megerősít abban, hogy nem az én borom ez a furmint. Bár látom a koncepciót, a következetességet és az állhatatosságot DZ dűlőfaggató furmintjaiban, egyszerűen nem virrad rám a spontán zsenialitás nyilvánvaló érzése, inkább csak az érdeklődő várakozásig jutok. A Kakas persze a legélesebb bor szokott lenni a szortimentből, talán csak a Veres bír több savval. Személyes kedvencem a Szerelmi hársa és olykor a Boda. No meg a muskotályok. (Valamiért még a rendre legkiválóbbnak talált Lapis furmint nagyságának felismeréséhez is kicsi vagyok. Ki kell majd egyet bontanom.)

Kíváncsi vagyok milyen lesz ez a bor 5-6 év múlva. Ha hasonló világot kapunk, mint amit a 2005-ös és 2006-os Demeter borok mutattak, mert ők nagyot szóltak számomra egy nyitott kóstolón a Terroir Clubban, akkor majd én is többet látok a dologból, azt hiszem.

6-7 pontot véstem fel mellé, de ez persze csak futó benyomás, én el tudtam siklani az octopus számára nyilvánvalóan kiemelkedő nagyszerűség felett. Tény, hogy én nem jártam vissza az asztalhoz.

Furmint Február 2013

Idén is megtartották a Furmint Február Nagy Kóstolóját a Vajdahunyadvárban, kerek egy hónapja már ennek. Volt időm megfigyelni, hogy mindig borzasztó lassan készülnek el az FF-ről az írásaim. Nagyszerű volt a szervezés, a helyszín és a felhozatal. Idén is jobb volt a színvonal, mint tavaly, ami nagy szó.

Sajnos az összes bort ezúttal sem sikerült végigkóstolni, de azért számos benyomást rögzítettem. Tanácstalan felmérőköröm elején jó ötletnek tűnt az egyetlen furminttal érkező Dénes Hegybirtok 2010-es borának a megkóstolása. Ez annyira megtetszett, hogy sokáig vezette is a listát. Már többször megfigyeltem, hogy a ramaty 2010-es évből talán a legjobb borok a Balaton-felvidék tanúhegyeiről és védett zugaiból, no meg a Somlóról származnak. Illata és íze egyaránt intenzív, egyszerre gyümölcsös és szikáran somlói – ezt a bort bátran nevezném minerálisnak. Hosszú utóíz, meredek kezdés, első blikkre eléri a 7 pontot.

Vesztergombi Shiraz 2006

Egy szép vacsora mellé választottam ki másodhegedűsnek az utolsó palack Vesztergombi Shiraz 2006-om. Az utolsó előttit két éve ittuk meg, nagyon szép, érett syrah-formát mutatott, nem is tudtam hirtelen, lehet-e még feljebb, és hogy egyáltalán merre lenne az, vajon mikortól következne a lefele, és most akkor egyáltalán mi van. Az volt a konszenzusos ítélet, hogy szerencsések vagyunk, hogy találkozhattunk, kellemes meglepetésben volt részünk, és talán csak én gondoltam csendben és kíváncsian arra, hogy kísérleti jelleggel meg kellene kockáztatni az utolsó palack további érlelését. Vajon mi lehet az Üveghegyen is túl?

Két malbec

A tavalyi organikus malbec meghozta a kedvet, rendeltem még kettőt. Mindkettő organikus, mindkettő malbec, mindkettő argentín és mindkettő közel 10 euro.

Michel Torino Cuma Malbec 2011

Az ő 2010-es évjárata szerepelt nemrég itt a blogon, most az új évjáratot teszteltük. Nem sok minden változott, mély bíbor a szín, gyümölcsös, fiatal az illat, talán picit kevesebb a vibrálás a savakban, de nagyon szépek az arányok, tömör, komoly anyag ez, van teste, íze, hossza, minden, aminek lennie kell. Perfekt tannin, közepes szesz, de elveszik a sűrű kortyban.

Nagyon kedvemre való bor, egyszerű, mintha szőlőlé lenne, sok fiatal organikus bor sajátja ez, de emellett nagyon borszerű, természetes, erőteljes, vibráló anyag. Annyira fiatal, hogy szinte már csak szőlőlevesen primőr jegyei vannak, legszívesebben nem is pontoznám még úgy 2 évig. Végül 6-7 pontot adtam rá, ami akár jelentősen (mondjuk úgy 8-ig) is fentebb mehet idővel. Ha lenne mögöttünk már pár évtized tapasztalat ezzel a pincével, simán elképzelem, hogy James Suckling áradozná róla a csillagászati pontszámokat. De neki még bizonyítania kell, várni, és kitűnő ár-érték arányban elkelni.

Dieter Meier Puro Malbec 2011

Öszvér argentín mez-utánzatba öltöztetett argentín varázslat, intenzívebb, kevésbé primőr, áfonyával, szederrel, szilvalekvárral, így több fajtajelleggel bíró malbec, határozottan magasabb szesszel, szintén perfekt tanninnal. Több hedonizmus, kevesebb egyensúly, mint az előzőnél. Az sokkal inkább a jövő bora, ez inkább a máé, de félreértés ne essék, nyugodtan rá lehet nyitni bármelyikükre már ma is, az élmény garantált. A pontszám magasabb, eléri a hetest, követve a hedonizmus-faktort. Ma szívesebben innám ezt, miközben az elsőtől várnék többet, így azt is venném, ha választanom kéne. De nem kell.

Saját beszerzés a vinexus.de-ről

Organikus újvilág

Találtam a nyáron egy organikus argentín malbecet egy német webshopban. Nem tehettem meg, hogy ne rendeljek belőle, egyrészt a család malbecfüggősége, másrészt az én organikus-mániám okán. Mert ha minden igaz, amit eddig összetörpöltem az elfogyasztott borokból, akkor az élvezkedő borfogyasztás egyik császárával találkozhatunk, ha nem, akkor meg sosem késő újrarajzolni az idejemúlt képet.

Prémium karácsonyi kóstoló a Terroir Clubban

Ismét prémium kóstolót tartott a Terroir Club, ismét kiváló borokkal, a téma azonban most nem Burgundia feszegetése volt, hanem csak úgy, kiváló természethű borok nyitogatása vegyesen. (A bordoki korabeli beszámolója itt található.)

Meg kellett lepődjek, persze csak mérsékelten, hiszen mindig tudtuk, hogy kaphatóak kiváló természethű borok a TC-ben, de hogy ilyen (szinte) maradéktalanul szimpatikus sort össze lehet belőlük állítani, az picit meglepett. Általában vegyesebb a kép, mindig akad néhány megosztó tétel, és olykor pár kifejezetten avantgarde, az én világképembe nehezen illeszthető bor is.

De lássuk hát a medvét…

Közhelyek és tanulságok I.

Belefutottam a hétvégén pár váratlan borba, aminek a megkóstolása után régi sztereotípiák, gyakran hajtogatott boros közhelyek ötlöttek fel bennem, ezekről szólnék most egy pár szót. Talán külön rovatot is kapnak, jól lehet az ilyesféle állítások alakulásán mérni a változásokat borokban, közhangulatban, népi bölcseségekben, mint például “A kadarka a puszták pinot-ja.”, “Eger a magyar Burgundia.”, “Villány zsákutcában halad előre.”, ésatöbbi. Elő tehát a borométerrel, és vizslassuk meg ezeket az ezerszer megindokolt és megcáfolt, rendre felkapott és elejtett bölcsességeket! Ha lesz némi kitartásom és józan eszem, akkor talán sikerül majd követni a helyzet időbeli alakulását. Mert helyzet, az mindig van. Egyszóval…