Szóval ott hagytam abba, hogy nem sikerült minden bort megkóstolni (hogy is sikerülhetett volna), de azért még jópár dolog befért a merítésbe. Vázlatokat, nem a teljesség igényével, persze, lásd alant.
Demeter Zoltán Kakas 2011
Ez a bor is acélban töltötte idejét, talán csak minimális része látott hordót. Élénk savgerince vezeti, ízében fehér húsú gyümölcsök, a lecsengésben is a savak vezénylik a muzsikát, ismét megerősít abban, hogy nem az én borom ez a furmint. Bár látom a koncepciót, a következetességet és az állhatatosságot DZ dűlőfaggató furmintjaiban, egyszerűen nem virrad rám a spontán zsenialitás nyilvánvaló érzése, inkább csak az érdeklődő várakozásig jutok. A Kakas persze a legélesebb bor szokott lenni a szortimentből, talán csak a Veres bír több savval. Személyes kedvencem a Szerelmi hársa és olykor a Boda. No meg a muskotályok. (Valamiért még a rendre legkiválóbbnak talált Lapis furmint nagyságának felismeréséhez is kicsi vagyok. Ki kell majd egyet bontanom.)
Kíváncsi vagyok milyen lesz ez a bor 5-6 év múlva. Ha hasonló világot kapunk, mint amit a 2005-ös és 2006-os Demeter borok mutattak, mert ők nagyot szóltak számomra egy nyitott kóstolón a Terroir Clubban, akkor majd én is többet látok a dologból, azt hiszem.
6-7 pontot véstem fel mellé, de ez persze csak futó benyomás, én el tudtam siklani az octopus számára nyilvánvalóan kiemelkedő nagyszerűség felett. Tény, hogy én nem jártam vissza az asztalhoz.
Szomjas Gödény blogja 