Szentesi Open 2014. ősz röviden

Mindig is volt a Kézműves Borok Házával kapcsolatban egy afféle punkos-különutas-megnemfogalmazható érzésem, amit sokáig nem sikerült képernyőre vetnem. De most a kezembe került egy album az impresszionistákról és rájöttem: az ő történetükre rímel a hazai kézműves borkészítés is. Afféle nem hivatalos Szalon ez, ahol a vaskalapos akadémikusok által jóvá nem hagyott művek kerülnek kiállításra, és bárki kiállíthat, akit a közösség saját, belső mércéje elfogad. Ez persze nem jelent automatikus lehetőséget, feltétel nélküli elfogadást, vagy vitamentességet, ellenben jelent megjelenési lehetőséget, toleranciát, türelmet.

A legutóbbi bemutatón csak annyi történt, hogy találkoztam két, egyértelműen nemzetközi klasszisnak tűnő borral. Az egyik a Ráspi Gneisz 2011 volt, tiszta, könnyed, szinte már szellős szerkezetű, de nagyon is masszív kékfrankos, pirosbogyós gyümölcsökkel, némi diszkrét pírított magvas hordóval, komoly mélységgel és végtelen hosszal. (A hordóról azt sejtem sokkal több, mint amennyit a bor mutatni enged belőle, de ez is csak a bort dicséri.) Nem szeretek sétálva pontozni, de kilenc pontot húztam be mellé.

A másik bor a 2HA Courage 2011 volt, ami egy bordói fajtákból és syrah-ból álló házasítás, a bordói vörösök tartózkodó és kevéssé hivalkodó gyümölcsösségével, a legdrágább és legfinomabb francia hordók füstös-vaníliás illatával és perfekt tanninjával, de a bordóiaknál olaszosan szeszesebb-kerekebb testtel, és mondani sem kell, hogy kiváló tömörséggel és hosszúsággal. Nyolc pontot véltem oda mellé, ami azt jelenti, hogy a Decanter 94 pontos plecsnije helytállónak tűnik. Nagyobb dicsőség ez a magyar bornak, mint amekkora visszhangot kapott, bár tény, hogy nagyon kiestem a ki nem tölthető hazai boros tartalmak fogyasztásából.

Ezen a ponton meg is álltam az események fejben történő összefoglalásában. Ha egy hazai borokat bemutató kóstoló, ráadásul egyetlen kereskedő szortimentjéből álló kóstoló eljut idáig, az bizony nagy szó. Sok neves hely van a világban, ahol nem kóstol az ember egy nyolc meg egy kilenc pontos bort egy este.

Persze mindig is volt valami úttörő jellegű a Kézműves Borok Házában, talán helyesebb is lenne avant-garde-nak nevezni, még akkor is, ha a Szentesi Pincét külön tekintjük tőle. Talán az impresszionista “Visszautasítottak Szalonja” sem tökéletes hasonlat a formális visszautasítók testülete híján, de van valami ebben a hasonlatban, amit zsigerileg helyesnek érzek.

Akadnak még további el nem hanyagolható tanulságok is, azokról is esik majd szó hamarost.

Monet képét innen metszettem.

Kis esti borozás

Erre voltam hivatalos, kapcsolattartási céllal egy régi topiktárshoz, aki épp akkoriban habarodott bele a kávéba. Meg is kaptam életem két legjobb kávéját, aztán az élmény hatására egy héttel később lekocogtam a Tamp & Pullba, ami a világ lokálisan legjobb kávézója, amint az közismert.

Később áttértünk a borokra, sikerült egy kiváló spontán sort összerittyenteni: kezdetnek egy Ráspi Mágus 2007-et bontottunk. Ez a bort, akárcsak a Furmint Február kapcsán megénekelt Vióka furmint, szintén nem érett sokat a palackban, nem tett szert új izgalmakra, különösebb komplexitásra, egyszerűen csak összesimult, megszelídült, és legszebb arcával fordult felénk. Öröm volt inni, mindketten teljesen nyilvánvalónak éreztük, hogy jókor nyitottunk rá, többet, vagy mást egyikünk sem várt volna tőle. Elérte a 7 pontot, ami erős és szerencsés kezdésnek tűnt.

Klaus von Prager – reblog

Nos, a mai poszt csak egy linkelésből áll, doktor Barta M.D. a doki a houseban készre írta a posztját Václavról, olvassanak Klausékról a borrajongón.

Kicsit én is közreműködtem, sokat tanultam, nagyon hasznos volt és érdekes.

A tanulság odaát van.

Azért a dolgok legvégső lényegét bevágom ide is:

Prager Klaus 1997

Közép citromszín, a sor korosabb részéhez képest meglepően világos. Intenzív illat, érett vegetális aromákkal, édes, virágszáras illat gyógynövényekkel. Ízében citrusok, zöldségek, árnyalatnyit édeskés, kiemelkedően hosszú utóízzel bír. Hangyányit savhangsúlyos, de nagyon összeszedett. Az eleje még mindig sauvignon blanc-okra emlékeztetően zöld. Itt is megvan a finom vibrálás a savakban, extrém hosszú a lecsengése a sor korábbi boraihoz képest is. Eléri a 9 pontot. Visszakóstoláskor sem tűnik el a zöldesség, de nem zavar. A korty hosszú és a lecsengése szinte végtelen. (És ezen a ponton kezd még jobban tetszeni a Mondovinon kóstolt Montrachet. Fiatalsága és rengeteg hordója ellenére koncentrációban, hosszban, aromatikában még többet nyújtott, és többet is várnék tőle ennél 15 éves korában. A fene se tudja, talán 9 pontos fehérboroknál jobb lesz, ha csendben figyelek és tanulok.)

A csillagok közt

Következzenek hát az év méltó zárásaként a minap már beígért szép, kövér túzok. Belőheti magát az ember a Fine Wine Lounge-ban egy fajsúlyos oktatószemináriumon, elmélyedhet a zajban és tömegben pár mini-korty élménye közt, mégis, akadnak borok, amikben így is el lehet veszni.

Ilyen például a Penfolds Grange 2006. Egyszer már volt szerencsém(?) a 2004-eshez, de kis híján meglincseltük a kóstolót szervező kollégát, aki nem dekantálta a bort, helyette képes volt két Buttler 2005-öt a kőkorszakból megkínozni több óra szellőztetéssel. Így maradtam le a 100 pontos, tökéletes Grange élményéről egy felszeszelt vaníliapuddingért cserébe. De ezúttal kárpótolt az élet, a 2006-os évjárat (Parker 98 pont, számomra már-már megfejthetetlen magasság) meggyőzően bizonyított. Nem volt sem kókuszszörpös, sem vaníliás, sem közönséges, inkább csak fekete volt, mély és feneketlen. Amikor a számba töltöttem a bort, olyan érzés volt, mintha fejest ugrottam volna bele. Nem ő került belém, hanem én őbelé. Ilyen érzés lehet becsatlakozni a Mátrixba. Szálazhatatlan, visszafogott, áthatolhatatlanul sűrű és tömör, miközben elegáns. Aszalt szilva, fekete szeder, némi vanília és füst, meglepően óvilági, mondatná velem megfigyelő énem, de inkább csak a feketeséget és a feneketlen mélységet próbálná körülírni, úgy sejtem. Tökéletes ellentéte a 2004-es szupersűrű-szupergejl kókuszos-vaníliás stílusának, ha megbocsájthatatlanul közönségesek akarunk lenni. A 98 pont reális, és ez nálam már bizony 10 pont, ha nemlétező tapasztalatomra hivatkozok (nevezzük inkább igen mérsékeltnek). Egyedi, utánozhatatlan, elsöprő, mi kell még. Lesz még jobb, ha cizelláltabb kóstolójegyzetet szeretnénk viszontlátni, több komplexitással, elsöprőbb viszont nem hiszem hogy lehetne.